azért írok most erről, mert bizonytalan vagyok. és hullámzok. nem fizikailag – annyira még nem ért el a fociláz – hanem lelkileg. jó érzés persze tudni, hogy az “egyik nap ezt gondolom, másik nap meg azt“-hullámzás, teljesen normális. teljesen emberi. főleg, ha nő vagy. de még jobb érzés lenne végre nem bizonytalannak érezni magam.

 

az életem több területén is bizonytalannak érzem magam és nagyon gyakran felbukkan a kis gondolataimban a “merre  és hogyan menjek tovább, bakker?!“-érzés.

összeszedtem elég magabiztosságot és némi önbecsülést az idei év első felében ahhoz, hogy ne féljek az új dolgoktól és a váltzástól. sőt! kifejezetten változáspárti lettem. sosem szerettem a rutinszerű dolgokat, a folyton ismétlődő szituációkat, feldatokat, se a magánéletben, se melóban (valószínű ezért volt már kb. tíz munkahelyem). párkapcsolatban azért máshogy működöm. mindig a végső kapcsolatot keresem. de ott sem szeretem, ha mindig ugyanaz történik. szerintem érted, miről beszélek.

amikor még házas voltam és másféle munkakörben is dolgoztam (ahol az volt a dolgom, hogy más idejét osszem be tökéletesen), nagyon precízen beosztottam a saját időmet is, optimalizáltam az életem folyamatait, közép- és középhosszútávú terveket dolgoztam ki, néha még prezentációkat is készítettem hozzá. beteg, mi?

ki volt találva az életem öt évre előre. fejben. az én fejemben. eszembe sem jutott, hogy az élet majd nem úgy alakul, ahogy azt elterveztem. pedig jéééééééé … baromira nem úgy alakul. de azt gondolom, hogy nincs ezzel gond, egyszer jól át kell élni, hogy megtudd, ez is túlélhető.

YOU ARE STRONGER THAN YOU THINK!

a válás okozta változás volt annyira nagy horderejű, hogy megértettem: bármiből fel tudok állni, bármiből újra tudok építkezni és bármit el tudok érni – csak tudjam, hogy mit akarok. büszkén jelenthetem, hogy a szorongó, nyámnyila kiscsaj már nem fél.

szóval nyitva az út előttem. de merre menjek ? kivel menjek ? hová menjek ? minek menjek …

tegnap egyik kollégám – a padtársam, ahogy én hívom – mondta, hogy legyen már valami tervem. nem kell, hogy nagyon konkrét legyen, de azért legyen valami, csak úgy nagyjából, körvonalaiban. mondom neki, te, annyi van, hogy szeretnék boldog lenni.

ez fix. szeretnék boldog lenni és szeretném, ha végre olyan emberek vennnének körül, akik támogatnak és őszintén hisznek bennem. akik nem veszik el az energiámat, akik nem arra hívják fel a figyelmet, hogy valami miért hülyeség, hanem arra, hogy a hülyeségem miért nagyszerű és KÜLÖNLEGES. olyan emberekre van szükségem, akik figyelnek, odaadóak és fontos nekik az a személy, aki igazán vagyok. akik igazi társak lehetnek egy olyan úton, amiről még én magam sem tudom, hogy merre visz. felnőtt kapcsolatokat szeretnék, nagyszerű, inspiráló beszélgetésekkel, közös agyalással, filozofálgatással és élettapasztalatcserével.

ha a nagyszerű előre tervezésben már nem is hiszek, azért egyvalamiben nagyon megtanultam bízni: az életben!

szentül hiszem, hogy az élet pontosan oda sodor minket, ahol lennünk kell. csak most azt nem tudom eldönteni, hogy hagyjam magam sodródni vagy kezdjek el valamerre evezni … 

szentül hiszem, hogy az élet pontosan azok mellé sodor, akikkel lennünk kell. csodálatosan megnyugtató az az érzés, hogy akiktől tanulnod kell, azokkal találkozol az életedben. úgyhogy jól figyelj oda, kiket kapsz magad mellé társaknak.

sokáig nem értettem mit jelent, hogy addig találkozol ugyanazzal a problémával, amíg azt nem tudod megoldani vagy nem érted meg, miért kell neked ezzel foglalkoznod. ez a fejlődésed része. ezekkel a problémamegoldásokkal válsz többé és főleg önmagaddá.

még, hogy a szar dolgok az életben, nem jók semmire :) dehogynem! azok jók csak igazán…

de bármennyire is hiszek az életben, a sorsban, az energiákban, akkor is nagyon hiányzik most nekem egy távolabbi perspektíva, ami felé tartani szeretnék.

nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz-e, hogy nincsenek igazán terveim. jó, hogy csak sodródom ? vagy ez épp rossz ? tényleg nem tudom. próbálok nem agyalni ezen, de nem tudok (és nem is akarok) nem-agyalni.

persze van pár dolog, amit a mostani életszituációmra vonatkozóan meg tudok fogalmazni:

  • rendben van a munkahelyem.
  • imádom az albérletem, otthon érzem magam ott.
  • egész jól elvagyok már anyagilag. talán kicsit egyenesbe jöttem.
  • szeretem írni ezt a blogot.
  • imádom a kisautómat.
  • és szeretnék írni egy könyvet, amit szépen kiadok, hogy végre a saját könyvem borítóját simogathassam a könyvesboltban.

szóval köszönöm, most jól vagyok.

de hova tartok ? hová akarok tartani ? bizonytalan vagyok.

mit lehet tenni egy ilyen helyzetben ? mit tennél ? sodródsz vagy evezel ?