Kereső vagyok és tudok róla – Jorge Bucay: A bölcsesség útja

Kereső vagyok és tudok róla – Jorge Bucay: A bölcsesség útja

2016. 07. 16.

pexels-ddddd.jpg

Jorge zseniális. nagyon szeretem a stílusát. kedvesen ír. bölcsen és szeretettel és mélyen.
érzed, – ahogy olvasod – hogy szeret téged.
az ő könyvsorozatából – amit én csak “utak”-nak hívok – tanultam meg, hogy:
nem vagy az, amit mások látnak benned. TE MAGAD VAGY.

nézz szembe magaddal

megküzdöttem Jorge-val az autodependencia, a találkozások, a könnyek és a boldogság útján és most gondoltam egy merészet és belevetettem magam a BÖLCSESSÉG ÚTJÁBA.
nagy tanulmány volt.
amit egyszeri olvasás és egyszeri áttanulmányozás után azonnal meg tudok állapítani:
még határozottan nem értem az út végére, de boldog vagyok, hogy megerősített a könyv abban, hogy már az úton vagyok!
Jorge négy fázist definiál az út során: a tudatlan, a kereső, tévutak és a tanító fázisát.
a tudatlanságot szentül hiszem és érzem, hogy az utóbbi években sikerült elhagynom, s jó keresőként már úton vagyok, de kezdek már tévutakra is tévedni. nem baj. haladok. és emiatt büszke vagyok magamra! büszke vagyok a blogomra! büszke vagyok a gondolataimra és büszke vagyok, hogy olyan sokszor kontrollálatlanul kiáramlanak belőlem. legalább nem okoznak gyomorfekélyt a mélyben.

nézzük tehát nagyrészt Jorge saját szavaival, a könyvből idézve, hogy miről is szól ez az egész utazás!
Jorge ajánlása:

azt ajánlom, hogy ezen a bölcsesség felé vezető úton vizsgáljuk felül a hiedelmeinket és az elképzeléseinket, és próbáljunk új térképet készíteni ahelyett, amely korlátokat állított elénk; tekintsük át öröklött szokásainkat, és ha már nem vesszük hasznukat, merjük megváltoztatni őket. 

A BÖLCSESSÉG ÚTJÁNAK fázisai:

  1. A TUDATLAN:

    lreggeli

    tudatlan az, aki azt sem tudja, hogy híján van a tudásnak.
    amíg tudatlanságban élünk, minden változást ellenzünk. veszélyesnek és nehéznek érezzük az új dolgok átvételét, mert ehhez a félelem leküzdésére és kreativitásra van szükség. a tudatlanok egyik jellemzője, hogy nincs bennük semmi olyasmi, ami kívülről ne látszódna.  a tudatlan a saját börtönében él.

    Jorge a szívemből szólt, amikor ezt leírta:

    “De ne hibáztassuk magunkat igazságtalanul. Nem mi juttattuk magunkat börtönbe. Már ott születtünk, és valamennyiünknek már akkor megparancsolták, hogy maradjunk is ott, amikor még nem voltunk tudatában a helyzetünknek (és talán még most sem vagyunk egészen a tudatában).
    Arra kondicionáltak, hogy tanuljunk, dolgozzunk, legyünk szerelmesek és házasodjunk meg a börtönben. Arra szoktattak és hipnotizáltak, hogy ne lássuk a rácsokat. Rávettek, hogy elhiggyük: csakis ott vagyunk biztonságban. Azt mondták (és mi elhittük), hogy ennél jobbra nem is számíthatunk.
    Amikor pedig rájövünk, hol vagyunk és megpróbáljuk hangosan is kimondani, a rabtársaink hazugságnak nevezik. Kijelentik, hogy az igazi börtön a falakon kívül van. És átkot szórnak mindenkire, aki megpróbál más igazságot feltárni. Azt állítják, hogy a szabadság nem is létezik, és hogy odakinn a pokol várna. Bizonygatják, hogy odabenn megvan mindenünk (kivéve persze a szabadságunk). Megpróbálnak jutalmakkal és elismeréssel rávenni, hogy maradjunk. Pénzt, szexet, luxust kínálnak és “különleges” körülményeket, mert (azt mondják) különlegesek vagyunk. Ha pedig nem fogadjuk az ajánlatot, büntetéssel és kínzással fenyegetve akarják meggátolni, hogy elmenjünk.
    Ha pedig mindezek ellenére elmegyünk, tudnunk kell, hogy a nyomunkba erednek. Mert odakinn veszélyesek lehetünk. Jönnek, hogy visszavigyenek, vagy, hogy mutogassák a tetemünket a többieknek annak bizonyítására, hogy odakinn lehetetlen élni.

    De nem szabad elkeseredni vagy megijedni … Amint kiszabadulunk, senki sem zárhat be többé bennünket az akaratunk ellenére. “

    amikor kilépünk a tudatlanságból, nem hazudunk többé azoknak, akik számunkra a legfontosabbak; nem hazudunk többé önmagunknak és megtanulunk szemrehányás nélkül önkritikát gyakorolni. az önvád Osho szerint a sebeink feltépése, vájkálás a sebeinkben. a gőgös elhatározás, hogy megbüntetjük magunkat, amiért nem voltunk tökéletesek.

    nem könnyű elhatározni, hogy fejlődni akarunk!
    elmondom még egyszer:
    NEM KÖNNYŰ ELHATÁROZNI, HOGY FEJLŐDNI AKARUNK!!!

    a tudatlanságban lakozó emberek nagyon szeretik kifürkészni mások hiányosságát és hibáit. azért csinálják, mert tudják, hogy mások hibái segítenek elkendőzni a sajátjaikat.
    de csak a tudatlanok fecsérlik arra az erejüket, hogy mindig másokat tegyenek felelősség mindenért, ami velük történik.
    csak tudatlanságból hihetjük azt, hogy a bosszú az igazságosságot szolgálja.

    a tudatlanság élethelyzete elkerülhetetlen, de eljön az idő, amikor ki kell lépni belőle.

    amikor a tudatlan vállalja, hogy keresővé lesz, az élete rengeteg változással, lelkiállapottal, sok új fronttal lepi meg, és ezek mindegyike hozzájárul a fejlődéshez. nem zárkózik be, nem marad egy helyben, nem áll meg, hanem keres és kutat. igazi felfedező.

  2. A KERESŐ:

    ashiolpéőáúű

    neveltetésünk áldozataiként attól rettegve éltük le a gyerekkorunkat, hogy más irányba fejlődtünk, mint amerre a kötelek kényszerítettek.
    utunkat így félelemmel eltelve kezdjük meg; először is, mert nem ismerjük a tulajdon erőnket, másodszor pedig, mert bennünk motoszkál az a fájdalmas sejtés, hogy ha túlságosan kinyitjuk a szemünket, egy napon még felfedezzük, hogy akiket törékeny lényünk védelmezőinek hittünk, valójában nem igaz barátaink.

    aki még tudatlanságban él, az titokban csodálja ezeket az “oroszlánokat”, ugyanakkor szemükre veti a szabadságukat, a magányukat, a függetlenségüket.

    csak nagyon kevesen tűrik el másoktól azt, amit maguknak nem engednek meg!!!!!!!!

    HERKULESI HÉTPRÓBA, avagy a hét akadály, amit le kell küzdened ezen az útszakaszon:

    1. meg kell tanulnod a jelenben élni!
    2. önvád nélkül vállald önmagadat és az életedet és mindezekért vállald a felelősséget!
    3. ne harcoljunk többé a világgal, hanem fogadd el!
    4. lásd meg, hogy mindennek két pólusa van, hogy megláthasd a rosszban is a jót!
    5. légy hálás! mindenért!
    6 ragaszkodás: csak az valóban a tiéd, amit hajótöréskor sem veszítesz el. a kereső élvezi, amije van, használja, megosztja és gond nélkül elajándékozza. akármit is kapsz az élettől, azt mind csak kölcsönbe kapod.
    7. szeretet: akkor érsz célhoz, ha csordultig telsz szeretettel!

  3. TÉVUTAK:

    tévedejel

    ha önszeretetünk, vagy ahogy én nevezem, egészséges önbecsülésünk alapja nem az, hogy értékesnek és egyedülállónak tudjuk magunkat, hanem az, hogy mások szemében fontosnak, híresnek és megbecsültnek akarunk látszani, nem úttörők, hanem követők vagyunk.

    igazság szerint mindig magas árat kell fizetnünk  a vágyainkról való lemondásért.
    ennek következtében lassanként el is hanyagoljuk önmagunkat:
    túl sokat dolgozunk, túl sokat eszünk, túl sokat iszunk, túl sokat futkosunk, túl kevéssé élvezzük a dolgokat, túl sokat aggódunk, túl keveset pihenünk, elhagyjuk a szeretteinket, a pillanatnyi élvezeteket hajszoljuk, nem vagyunk boldogok, gyomorfekélyt kapunk, nem mérjük fel a kockázatot, nem tudjuk többé, mi fontos és mi mellékes, mások véleményétől függünk, és … amint mindez tudatosul bennünk, letagadjuk.

    ami tévútra vihet minket: rossz értékrendek, hiúság és önteltség, balgaság (amikor rájössz, hogy mennyi mindent nem tudsz, megijedsz tőle, ezért letagadod), elégedetlenség,  sóvárság, önhittség, ha többre tartod magad másoknál.

    KÜLÖNLEGESEK VAGYUNK, DE ENNEK CSAK BŐRÜNKTŐL BEFELÉ VAN JELENTŐSÉGE.

  4. A TANÍTÓ:

    tanulj

    a tanító az autodependencia útját már bejárta, továbbra is egoista, és önmagát választja mások előtt, de napról napra keményen dolgozik azért, hogy egyensúlyt teremtsen a között, amit a környezete próbál rákényszeríteni és amit ő szeretne tenni, felvázolja a saját térképét.
    MINDENKI A MAGA LÉNYÉBŐL KIINDULVA LÁTJA A VILÁGOT, VAGY LEGALÁBBIS ANNAK A FÉNYÉBEN, AHOGY ÖNMAGÁT LÁTJA.

    minden ember más és mindenkinek egyedi tapasztalatokat kell szereznie.
    SENKI SEM TUDHAT HELYETTÜNK.
    SENKI SEM FEJLŐDHET HELYETTÜNK.
    SENKI SEM KERESHET HELYETTÜNK.
    SENKI SEM TEHETI MEG HELYETTÜNK AZT, AMIT NEKÜNK KELL MEGTENNÜNK.
    AZ ÉLETÜNKET NEM ÉLHETI A HELYETTESÜNK.

    ha valaki keres, akkor már tud vagy legalábbis sejt valamit.
    tudatosítani és elfogadni kell mindazt, ami történik.
    a harag mindig annak a jele, hogy nem fogadjuk el a tényeket és a harag mindig a múlt szemüvegén át lát.
    folyamatosan nézzünk, gondolkodjunk, érezzünk és éljünk… lassanként kialakul bennünk önmagunk és minden hozzánk tartozó folyamatos tudatosság.
    és ha ez a tudatosság már teljes és állandó, könnyen kilépünk a múltból és a jövőből, és lehorgonyzunk a jelenben. megértjük, hogy AZ ELFOGADÁS SZABADSÁG, amely csak azoké, akiket nem hajt sürgető kényszer.
    ha már nem vagy kereső, nincs többé szükséged mások figyelmére.

akárhol is tarts az úton, fontos, hogy rajt maradj.
ne ragadj le a tudatlan fázisban. kérlek.
ne válj azzá, amivé a börtönön belül akarják, hogy válj. tudom, hogy nem ezt akarod. hallgass a kis belső énedre és tudni fogod mit kell tenned.
ne maradj egy helyben és ragadj le ott, ahol neked nem jó!

sarkifény

mit sem ér megtudni,
mennyi szépség vesz körül bennünket,
ha behunyt szemmel élünk.

2016. 07. 16. Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://baliskatus.blog.hu/api/trackback/id/tr2112750612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.