több érdekes beszélgetésben is volt részem az elmúlt néhány napban. mindből sokat tanultam.
kénytelen vagyok rájönni, hogy egyszerűen mindenki küzd valamivel. múlttal, jelennel, jövőképekkel, anyagi gondokkal, családdal, munkatársakkal, munkával, párkapcsolattal, jégesővel, lábszaggal, depresszióval, elfojtással, tehetetlenséggel, önváddal, önsorsrontással, lakáshitellel, épitkezéssel, virágokkal, macskákkal, gyerekekkel, nagybevásárlással … mindannyian küzdünk!


a küzdés a fejlődéshez ELKERÜLHETETLEN,
hiszen MINDEN VÁLTOZÁS MINDIG – hangsúlyozom mindig –  KONFLIKTUSSAL JÁR!

ha épp küzdesz, akkor örülj, mert most épp fejlődsz. ha eleve konfliktuskerülő vagy és inkább elfojtasz mindent, akkor még nagyobb munka vár rád! ha bírod a konfliktust, akkor is.
meg kell értened, hogy nem tudsz két percen belül más emberré válni, nem tudod az egy élet alatt berögzült gondolkodást átkapcsolni egyik pillanatról a másikra.
a jó felismerések persze lehetnek hirtelenek, de az igazi változásokhoz sok idő kell.

 

egyszercsak, valami belső vagy külső késztetés hatására felkapcsodik egy villany a fejedben. én legalább is így élem meg a tudatallatimban való vájkálást, a válásomat, a küzdést, a haladást és a válaszkeresést.
mászkálsz évtizedekig a sötétben, éled valahogy a kis életedet.
egyszercsak történik valami – általában – rossz, valami tragédiaszerű és felkapcsolódik egy villany. akkor már rálátsz egy-két apróságra, de a fejedben még mindig inkább a sötétség az úr. a fényben, ahogy kutakodsz, találsz megint egy kis nyomot, s ha azt mered követni, akkor az lehet, hogy megmutatja, hogy kell felkapcsolnod a második villanykapcsolót …
és így szépen lassan ÉVEK alatt eljuthatsz odáig, hogy a számodra feldolgozható mélységekben fényt gyújts.

ha elindulsz ezen az úton, biztosan nem fogsz már visszafordulni rajta, mert az egyszerűen lehetetlen. az első fény, hozza magával a többit. erős belső igényeddé válik, hogy megfejts minél több rejtélyt saját magadban!

én úgy érzem, hogy van vagy ezermillió ilyen sötét kis szoba a fejemben és azon dolgozok minden nap, hogy minél több szobában fényt gyújthassak végre, mert nem akarok már a sötétben tapogatózni, ha saját magamról van szól.

próbáld meghatározni, hogy mi okozza a legnagyobb gondot az életedben. ezt úgyis érzed. ahol a legtöbb energiát veszted, ott van a legnagyobb hézag az életedben.

én nagyon sokáig – és néha még most is – gyűlöltem magam, főleg a kinézetem miatt. úgy éreztem egyszerűen nem megfelelő, ahogy kinézek. nem megfelelő a testalkatom (értsd dagadt vagyok), nem megfelelő a bőrszínem (értsd sápadtfehér vagyok és szeplős), nem megfelelő semmim (értsd semmim).
nagyon nagy küzdés nekem még mindig, hogy bármi szépet gondoljak a kinézetemről. nem tanultam meg, hogy “jó vagyok úgy, ahogy vagyok” vagy “szép vagyok úgy, ahogy vagyok” és én ezt elhittem. elhittem, hogy nem vagyok megfelelő, ennek ellenére mindig megpróbáltam megfelelni. mindenkinek.
milyen érdekes és haszontalan kontraszt.

mostanra már változóban van kicsit az énképem, de még van ezen mit dolgozni. úgy tudok ezen dolgozni, hogy minden reggel, amikor összetalálkozok magammal a tükörben, megpróbálok valami szépet gondolni magamról. “enyje katus de kurvaszép a szemed” vagy “de szép a bőröd, főleg a szeplőid” vagy “bakker, ma nem is vagy olyan dagadt

jó-jó, tudom, van még mit finomítani ezen, de legalább dolgozom rajta és menni is fog. egy szép reggelen majd úgy ébredek, hogy elfogadom és szeretem magam, úgy ahogy vagyok száz százalékosan. most mondjuk 65 százaléknál tartok és büszke is vagyok erre. ami sokat segített, hogy megértettem, hogy LEHETEK TÖKÉLETLEN ÉS CSAK SAJÁT MAGAMNAK KELL MEGFELELNEM!
ELFOGADOM, HOGY VANNAK, AKIK NEM SZERETNEK, AKIK NEM FOGADNAK EL, AKIK SZERINT FURCSA VAGYOK, AKIKNEK NEM VAGYOK MEGFELELŐ.

nagyon örülök mindig, ha olyan emberekkel beszélgethetek, akik ezt ösztönösen tudják. minél több embernek mertem elmondani őszintén a gondolataimat, annál inkább megértettem, hogy ahogy én gondolkodom magamról, az nem “normális“. ez is sokat segített abban, hogy rájöjjek, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon saját magammal kapcsolatban.
úgy érzem, hogy meg kell adnom magamnak azt a tiszteletet és szeretetet, amit eddig nem adtam meg magamnak és ennek része az is, hogy nem bántom magam már semmiért. vagyok, amilyen vagyok.
néha mérges vagyok, néha dühös, néha szomorú, néha fáradt, néha büdös, néha agybeteg, néha kiakadok, néha gyűlölöm magam és néha szeretek, néha boldog vagyok, néha vidám, néha odaadó, néha önfeláldozó, néha segítőkész, néha író, néha kitartó, néha kiegyensúlyozott.
ez mind én vagyok. sok változóval.
és ha valaki nem tud úgy szeretni, ahogy vagyok, hát ne tegye.

lehet mindent és mindenkit minősítgetni és hibáztatni egy életen át, de ez a módszer soha nem fogja meghozni azt a lelki békét, amiért igazán érdemes küzdeni.

úgyhogy megyek tovább a kis utamon, lesz, ami lesz, és rendületlenül kapcsolgatom fel a villanyokat, még akkor is, ha néha félek, hogy milyen mélységeket hoz majd a következő szoba …

g