tökéletesen kifejezi a mondanivalómat a bejegyzéshez csatolt kép
AZ ELFOJTÁS NEM A BARÁTOD! INKÁBB MONDD KI! 

az elfojtás NEM a barátod!INKÁBB MONDD KI! (4)

két dolog történt velem az utóbbi időben egészségügyileg.
volt egy gyomorgörcsöm (ami úgy tűnik évente egyszer visszatér) és nagyon megfájdult a torkom, elment a hangom. nyilván ezek nem egetverően súlyos és komoly betegségek, járnak némi kellemetlenséggel, de mind megoldható és aztán elmúlik.

de ha hallgatok Dr. Máté Gáborra és néhány nálamnál okosabb és spirituálisabb emberre, akkor azonnal máshogy kezdem el felfogni és feldolgozni ezeket a “semmiségeket”. 

felrobbant gyomor = (milyen szép is ez a magyar nyelv) emésztem magam ill. valamit nem tudok megemészteni.
torokfájás, hangeltűnés = kimondatlan dolgok, amik nem hagynak nyugodni.

mit üzen ez nekem?
abba kell hagynom, hogy mindenféle szarság miatt emésszem magam -> ELENGEDNI;
és abba kell hagynom, hogy nem mondom el, ha valami bosszant -> KIMONDANI.
ELENGEDNI VAGY KIMONDANI … 

namármost, ha szerinted ez tök egyszerű, akkor szeretném ha tudnád, hogy nagyon irigyellek és légyszi adj tanácsot, hogyan kell “leszarni dolgokat”, vagy “nem foglalkozni” valamivel/valakivel vagy hogyan kell vajon “nem túlagyalni” szituációkat.
nekem ezek nagy kihívások és nehéz feladatok. 

múltkor megvárattak az orvosnál, pedig időpontom volt. mérges voltam és haragudtam, mert direkt azért kértem időpontot egy héttel korábban, mert nem értem rá.
aztán bementem, ők mondták, hogy elnézést, hogy várnom kellett, én meg mondtam semmi baj.
hazugsáááááááááááááááág.
igazából azt szerettem volna mondani, hogy csesszétek meg, sietnem kellett volna, ti meg itt várattatok fél órát!

ilyen és ehhez hasonló elfojtások ezrei az évek során rengeteget ártanak nekem. és neked is. mindenkinek. a legszebb az, amikor ennek nem is vagy tudatában.

mostanra legalább eljutottam odáig, hogy rájöttem, hogy nem merem kimondani a dolgokat. a negatív véleményemnek szinte soha nem adok hangot (zárójeles megjegyzés: a munkahelyi énem más, ott egy olyan szerepet játszom, ahol ez belefér és ott nem félek már a véleménymondástól), mert olyan fenemód megértő vagyok, meg elfogadó, meg empatikus, meg együttérző … és szeretek is ilyen lenni, szeretem amilyen vagyok. sokáig azt hittem, hogy nem lehet valaki kedves, ha negatív a véleménye vagy valakinek nemet mond, vagy egyszerűen épp nem tud segíteni. most már tudom, hogy ez nem így van. kedves vagy akkor is, ha valamivel nem értesz egyet és ezt el is mondod. hangosan.

nincs mese, tudom és érzem, hogy az önfejlődésem következő leküzdendő lépcsőfoka ez a tulajdonságom: megtanulni elmondani őszintén a véleményem! megtanulni megvédeni magam! megtanulni jelezni, ha valami nekem fáj, vagy valami engem mérgessé tesz.
fogalmam nincs ám, hogy ezt hogy kell. nem tudom. szinte sosem csináltam még ilyet.
de elkezdem, csinálom, gyakorlom és aztán egyszercsak majd ezt is tudni fogom. így megy ez a fránya önfejlesztés.

kénytelen vagyok ezt saját érdekemben végre elsajátítani, mert ez a sok aprónak tűnő, de felhalmozódva iszonyat mennyiségű elfojtás, kimondatlan harag akár régről is, azért igenszép pusztítást képes végrehajtani.
és már nem akarom, hogy pusztítás legyen, csak építkezést akarok látni saját magamban és magam körül is.

szóval mára és mostantól minden napra a szuperjó tanácsom mindenkinek, de legfőképpen magadnak: 

INKÁBB MONDD KI!!!!