6+1 tipp, hogyan juttasd felszínre az indulataidat, ha introvertált vagy!

6+1 tipp, hogyan juttasd felszínre az indulataidat, ha introvertált vagy!

2017. 01. 02.

person-woman-hand-rainy-large.jpeg

Bizony-bizony vannak köztünk olyanok, akik nem tudják kifejezni az érzéseiket, indulataikat. Ismerős? Ha igen, akkor érdemes tovább olvasnod.

Az introvertált világnap tiszteletére engedjétek meg, hogy megosszam veletek dühös tapasztalataimat és leküzdési próbálkozásaimat cenzúra nélkül.

 

Bár azt gondolhatnád, hogy extrovertált ember vagyok, hiszen épp blogot írok az életemről és nyilvánosság elé lépve, őszintén megírom minden gondom-bajom-tapasztalatom.
De ez ne tévesszen meg.
Egy intorvertált ember szívesebben kommunikál írásban, mint szóban.
Ha összefutnánk az utcán nem tudnék hirtelen ezer szóban beszélni a haragról, az újrakezdésről, a válásról, a csalódásokról, a szeretetről és a jóságról. Valószínű még a small talk-ot sem élném túl komolyabb lelki sérülés nélkül. Mi introvertáltak nem szeretjük a small talkot.
Vagy beszélgessünk valamiről mélyebben, nyugiban, békében, meghitt és biztonságos  környezetben vagy legyünk inkább csendben. Semmi bajunk a csenddel.
De a "jaaaaj, hogy teltek az ünnepek?", "ugye milyen hideg van ma reggel?" és a "hát nem szörnyű, hogy milyen ez a világ?" típusú kérdésekkel ki lehet minket kergetni a világból.

Ezért hát, a introvertált világnapon elgondolkodtam azon, hogy hogyan tudja az indulatait egy olyan ember kifejezni, aki nehezen tudja szavakba önteni, hogy mi is zajlik benne, hiszen ami belül van az sokkal-sokkal komplexebb és bonyolultabb, semmint hogy azt egyszerű szavak kifejezni tudnák.

A belső világom sokkal nagyobb és érdekesebb, mint amit mutatni tudok. Elképzelhetetlenül sok gondolat van a fejemben … mindig. És bármilyen hihetetlen, de az összes érzés jelen van bennem minden egyes pillanatban. Sosem tudni, hogy éppen melyik nyeri el az irányítást. Ezért is lehet nehéz követni a hangulatingadozásaimat. Néha nekem sem megy. :)
Ilyenek az INFJ-k (ingyenes teszt itt).

A tapasztalataim mellett a saját eredményeim is igazolják, hogy inkább vagyok introvertált, mint extrovertált, inkább hallgatok a megérzéseimre, mint a realista érvekre és imádok tervezni, tervezgetni :)


Képkivágás.JPG

Nagyon mélyen érzek, gondolkodok és élek.
Nem szeretem a felszínességet, nagyon komolyan veszem az elveimet és azokat sosem szegem meg.
Komoly elvásáraim vannak saját magam és mások iránt is.

Introvertált ember lévén jobban szeretek írásban kommunikálni, mint csak úgy csacsogni. Mindig is furcsán becsültem és valahol csodáltam azokat az embereket, akik képesek órákig trécsizni ... (véleményem szerint) a semmiről. (időjárás, politika, sporteredmények ... csupa olyan dolog, ami van és kész, olyan amilyen és kész, ha beszélsz róla, ha nem).

Becsültem azokat, akik sírnak - akár nyilvános helyen  vagy akár a munkahelyükön, akik hisztiznek, tombolnak, dühöngnek, csapkolódnak. Nekem ezek a dolgok sokáig egyszerűen furcsák voltak. Én inkább csendben maradok, ha nincs mondandóm vagy, ha azt érzem, hogy nem figyelnek rám száz százalékosan. Minek fárasszak másokat, ha senkit sem érdekel igazán, hogy mi a helyzet velem. Régebben azt is gondoltam, hogy azok az emberek rosszak és gyengék, akik így kifejezik és megélik az érzéseiket, indulataikat, haragjukat. Ma már tudom, hogy ez inkább áldás, amit én személy szerint ebben a formában nem tudok elsajátítani.

Én nem tudom így kifejezni a érzéseimet, ill. az indulataimat.
Nekem meg kellett tanulnom ezt máshogy kifejezésre juttatni.

Fortyogó düh, harag, kiábrándultság, csalódottság, frusztráció. Ezek az érzések mind-mind ott vannak bennem. Érzem őket, tudok róluk, de nem jönnek ki. Nem fejeződnek ki. Gondoltam sokáig.

De a saját tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy csak szerettem volna azt hinni, hogy nem törnek a felszínre ezek az érzések, de igenis feltörnek.
Csak nem úgy, ahogy azt én szerettem volna.

Alapvetően őszintén mondhatom magamról, hogy egy segítő szándékú, kedves, emberszerető nő vagyok és hálisten ezek az érzések az évekkel csak egyre jobban felerősödnek. Ez jó. Ennek örülök és mások is örülnek neki.

De van egy olyan "énem", ami csak néha-néha jelentkezik, akkor viszont kitörő dühvel, haraggal és rosszindulattal. Ez az "énem" akkor jelentkezik, ha már nem bírok több elfojtást, ha már betelt a "vulkán" a szívemben, a lelkemben és egyszercsak felrobban.

A robbanást kiváltó utolsó csepp általában csak egy apróság, soha nem az a robbanás igazi oka. Az igazi oka az, hogy sok sérelem, csalódás, sok "áh bárcsak megmondtam volna neki a magamét"- szituáció, sok "ja jó rendben, semmi gond" elhangzása után egyszercsak felrobbanok. Kontrollálatlanul.

Egy évig jártam ennek utána pszichiáter segítségével is, mert nem akartam spontán robbanó vulkánként élni az életemet, főleg, mert a robbanással csakis és kizárólag a hozzám legközelebb állókat bántottam. Nem értettem és nem tudtam elhinni, hogyan lehet egy kedves emberből egyszercsak egy bunkó állat. És sokszor a vulkánkitörés után én már nem is emlékeztem arra, hogy miket mondtam, csak láttam a szomorúságot mások arcán, amit okoztam. Dr. Jekyll és Mr. Hyde avagy Dr. Katus és Mrs. Vadbarom.

Ha tapasztalsz magadon hasonlókat, akkor kérlek ezt ne vedd félvállról, mert ha nem tanulod meg kontroll alatt tartani a vulkánt, olyan embereket fogsz bántani, akiket a legkevésbé szeretnél. És hidd el, nem fognak egy életen át megbocsájtani neked. Egyszer elegük lesz a kiszámíthatatlanságból.

Ha nem tanulod meg kiengedni tudasoan a gőzt, örökké vulkánrobbanás maradsz. Jó ez neked? Ugye, hogy nem. Akkor kénytelen leszel valamit tenni.
Tapasztalatból mondom: nem fog elmúlni magától.
Ez nem egy pattanás, amit ha nem piszkálsz, majd minden nyom nélkül felszívódik. Ez egy komoly probléma. Elfojtasz, felrobbansz, kiszámíthatalanná válsz és magad sem érted majd, miért veszíted el az embereket magad körül.
Dolgozz hát magadon, ahogy én is tettem! Kurvanehéz és nem két perces meló, de nincs más lehetőséged!

Segítségképpen 6+1 általam tesztelt és nálam bevált tipp elsősorban introvertáltaknak, hogy hogyan tudd a sok elfojtást tudatosan felszínre hozni, hogy ne változz át hirtelen robbanó vulkánná!

Kezeld úgy a haragodat, hogy ne árts vele se magadnak, se másoknak.

 

    1. Vonulj el és lélegezz!
      Hatalmas erejű képesség a légzésünk, amivel mindenki rendelkezik, csak nem használájuk ki tudatosan a jótékony hatását.

      Amikor úgy érzed stressz ért, valami zavar vagy kizökkentél az egyensúlyodból, egyszerűen csak lélegezz. Lélegezz mélyen, tudatosan és csak a légzésedre figyelj, legalább egy percig. Belégzééés. Kilégzééés. Segíteni fog összpontosítani, segíteni fog a jelenbe visszatalálni. Amikor a légzésedre figyelsz, az adott pillanatra figyelsz.

      A hirtelen jövő harag berobbanása sokszor meggondolatlanságból elkövetett szóhasználathoz, megbántáshoz, virágcseréptöréshez vezet, ezért SOHA NE KOMMUNIKÁLJ VAGY CSELEKEDJ, HA HARAGSZOL. Párkapcsolati tanácsként is csodákat tud művelni.
      Nagyon nagy belső erő kell ahhoz, hogy képes legyél megfékezni a felrobbanó és hirtelen felszínre törő haragodat!
      De mielőtt elkezdenél valakivel kiabálni, vagy olyat tenni, amit megbánsz; vonulj egy szobával, egy irodával odébb és lélegezz. Lélegezz nagyokat és mélyen. Ha nem csillapodik a dühöd és nem tudsz a légzésedre koncentrálni, mondogasd magadban, hogy "beeeelégzééés" "kiiiléégzéééés" ... adj magadnak egy percet így. Segíteni fog.
      Ha képes voltál lecsillapodni, képes leszel kiszabadulni a harag fogságából is és talán elkerülheted, hogy másokat ok nélkül megbánts!

    2. Hallgasd a megfelelő zenét!

      Olvastam egy cikket a the mind unleashed oldalán arról, hogy tudósok találtak egy dalt, ami 65%-kal csökkentheti a bennük lévő haragot, dühöt, mérget. Én meghallgattam. Szerintem működik.

      De ez véleményem szerint igaz minden zenére, ami megnyugtat minket. Nekem a Spotifyon található Peacefull Piano válogatás is hasonlóan csodálatos hatással bír. Vannak meditációs zenék, amiket szeretek és vannak olyanok is, amik idegesítenek :)
      Fontos, hogy megtaláld számodra azokat a zenéket, amik kifejeznek téged, kifejezik az érzéseidet.

      Introvertált emberként számomra a zene segített nagyon sokszor, hogy saját magam számára is beazonosíthatóvá tegyem az érzéseimet.
      Például én nagyon ritkán sírok, ami nem egyenértékű azzal, hogy soha nem vagyok szomorú. Csak egyszerűen az érzéseim nagy része belül zajlik és ritkán jelenik meg rajtam kívül is. De ha már érzem, hogy "sírhatnékom van" - és biztosan érzünk néha mindannyian így - akkor bizony vannak dalok, amik elindítják a szomorúság ilyen formájú kinyilvánulását.
      Johnny Cash: Hurt c. dalán például mindig széjjelbőgöm magam - hogy csak egyet említsek.
      Találd meg a dalaidat, amik segítenek úrrá lenni az érzéseidet!
      Hallgasd őket vezetés közben, amíg egyedül vagy az autóban, vagy amíg lemész egyet cigizni vagy épp leviszed a szemetet.
      Ha teheted zárd magadra a szobaajtót negyed órára és sírd ki magad, üvöltsd ki magad, énekeld ki magad vagy nyugtasd meg magad.
      A zene a barátod!

    3. Mondd el az érzéseidet!

      Introvertáltként számomra ez különösen nehéz feladat volt és még most is csak az elején járok. De ez is olyan, mint bármi más a világon: gyakorlni kell, aztán menni fog. Semmit nem tudsz elsőre hibátlanul csinálni, tanulnod kell az új dolgokat, folyamatokat.

      Úgy képzeljetek el engem, mint valakit, aki soha (értsd: SOHA) nem mutatja annak semmilyen jelét, hogy bármivel gondja lenne. Se otthon, se munkahelyen, se barátok között. "Jól vagy? - Persze." Mindig ugyanez.
      Sokszor én magam sem akartam hangosan kimondani rossz gondolatokat, máskor meg egyszerűen nem tudtam úgy megfogalmazni, hogy más megértse. És ez igencsak frusztrált, úgyhogy inkább hagytam.
      30 évig ezt lehet bírni, de utána már nem :)

      Meg kellett tanulnom kimondani olyan dolgokat, hogy
      "Én ezt nem szeretném." "Én ennek nem örülök." "Engem zavar, ha ezt csinálod."

      Én ilyet korábban sosem mondtam. Alkalmazkodtam. Mindenre bólintottam. Mindenkinek segítettem, még akkor is, ha az nekem tett jót.

      Aztán elkezdtem MERNI kimondani ezeket a varázsmondatokat. Mert ezek igazi varázsmondatok és fantasztikus erejük van. Csodálatos volt.
      Nem magyarázkodtam, csak mondtam, hogy valamit én nem csinálok, mert nekem az nem jó és kész.
      Mostanra - egy év intenzív gyakorlás után - eljutottam odáig, hogy meg tudom fogalmazni, hogy mi az, amit szeretnék és mi az amit nem: legyen szó párkapcsolatról, melóról, bevásárlásról, szolgáltatásról ... akármiről.
      Megértettem, hogy azért egyeztem mindig bele mások akaratába, mert azt hittem, csak akkor fognak szeretni, ha mindenben igazat adok neki és mindig jókedvű vagyok és segítőkész és persze végig szuperkedves. Megértettem ugyanakkor azt is, hogy ez így egy egészen lehetetlen feladat, hozzáállás és küldetés. Használjátok a varázsmondatokat és ha nem is tudjátok konkréten megfogalmazni az érzéseiteket, jogotok van azt elmondani, hogy mi az, amit nem szeretnétek.
      Talán kezdetnek ez is meghozza változást. Nekem meghozta.

    4. Mozogj!

      Elcsépelt, ugye?! De tökre igaz!
      Ha csak annyit megteszel magadért, hogy sétálsz egy nagyot mielőtt a melóból hazatérnél, már jobban kontoll alatt tarthatod az indulataidat.
      A természet amúgy is csodát tesz.
      Mondom én, aki igazi kanapén-ülős-olvasás-párti és nem bírja a bogarakat, de néha én is meglátom a szép tájban a békét és a nyugalmat.
      Máshogy rezegsz, ha nem a telefonodat nyomkodva tévézel, hanem sétálsz húsz percet egy parkban. Vagy fuss. Edz. Rohangálj. Boxolj. Zumbázz. Amire épp úgy érzed, hogy szüksége van a szervezetednek.
      Azonkívül, hogy formás lesz tőle a feneked, a lelked is kap egy jó nagy löket békét és talán a kezeletlen idulataid is lecsillapodnak benned.

    5. Tarts háziállatot!

      Szerintem ezt valahol törvénybe kellene foglalni. Tarts háziállatot, akit menhelyről fogadsz be és szeresd úgy, mint egy családtagot.
      Óriási hatása van az emberre egy szőrös (vagy épp nem szőrös) jószág, aki mindig vicces dolgokat csinál, cuki, jelen van, vár rád és szeret, játszik veled és akiről gondoskodhatsz.
      Nagy és ideális esetben egy évtizedig tartó kötelezettség (ezt ne feledjük), de pontosan ennyi szeretgombócság és szupercukisság is egyben.
      Masni cicám nekem nagyon sok dühös és szomorú pillanatomban hozott megnyugvást és megoldást!

    6. Írd ki magadból!

      Semmi, de semmi akadálya nincs annak, hogy legyen egy titkos kis fekete füzetet elzárva az egyik fiókod alján. Ez lehet a haragfüzeted. Rakj mellé egy tollat, fekete filcet meg egy ceruzát.

      Tudod, nem feltétlenül kell mindent kimondani. Sőt! Vannak dolgok, amiknek nem is tesz jót, ha kimondod. De bármit leírhatsz. Bármit kiírhatsz magadból. Így vagy úgy, de kint van a téma és te meg fosz könnyebbülni. Aztán nem kell ezzel foglalkoznod, nem kell hatszor átolvasnod, csak írd ki magadból a haragodat. És a saját kézírásod legyen, nehogy nekiállj gépelgetni, mert az nem hozza meg a várvavárt hatást. Az agyad máshogy dekódolja és mélyebben érzékeli a saját kézírásod, mint a nyomtatott sorokat.

      A válás is egyfajta gyász, azt mondják. Minden gyász esetén eljön a harag fázisa, amikor csak dühöt érzel és haragszol. Hol a világra, hol a történtekre.
      A válásom után voltak hetek, amikor csak haragudtam a volt férjemre, magamra, a dolgok alakulására.
      Megmagyarázhatatlan, végeláthatatlan harag volt bennem.
      A pszichiáterem tanácsára írtam egy levelet a volt férjemnek. Még valamikor tavaly februárban.
      Jóóóó hosszú levél lett és tömve volt káromkodással, firkálásokkal ... olyan igazi "kiakadom-magamból-a-dühömet"- levél volt. Sosem olvastam el azóta és nem is szükséges, hiszen csak az volt a célja, hogy "belőlem" kijöjjenek ezek az érzések és gondolatok, aztán el is lehet felejteni az egészet!
      Nagyon sokat segített, úgyhogy kérlek: ragadj tollat és firkálj, színezz, rajzolj, írj, fejezd ki magad és ami belül van. Aztán zárd el a füzetet, mert ehhez senkinek semmi köze, ez a te szent belső világod egy apró részlete papírra vetve.

És végezetül +1 tipp:

Ha minden kötél szakad, rúgj be egyet a barátaiddal :)

aztán majd lesz valahogy :)

2017. 01. 02. Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://baliskatus.blog.hu/api/trackback/id/tr10012703347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ági 2017.02.22. 00:40:14

Kedves Katus! Ne haragudj, hogy ide írok, de kérdezni szeretnék valamit az introvertáltságról, habár nem kapcsolódik szorosan ehhez az egyébként igen hasznos bejegyzésedhez. Ha úgy ítéled meg, hogy a kérdésemnek valóban nincs helye ezalatt a bejegyzésed alatt, akkor legalább e-mail-ben válaszolj légy szíves, ha módod és kedved van hozzá. INTJ vagyok, több teszt szerint is, de érzem tesztek nélkül is. Egy rakás cikket olvastam már a témáról, mert muszáj volt önfejlesztenem. Ami nagyon zavar, az az, hogy amiket meséltek a kisgyerekkori viselt dolgaimról (ezekre egyáltalán nem emlékszem), azok alapján akkoriban papírforma szerint hoztam az extrovertáltak valamennyi tulajdonságát. Ha nagyon magamba nézek, akkor ez a "váltás" azért zavar, mert a közvetlen környezetem (mindenki extrovertált) egy nyomorék korcsnak tart amiatt, mert introvertált vagyok, amit ők persze megfogalmazni sem tudnak, gőzük sincs mi ez nálam, csak annyit érzékelnek az egészből, hogy nem vagyok olyan mint ők, akik ugye az etalon. De most nem is azt szeretném firtatni, hogy mennyire elterjedt az olyan, hogy valaki extrovertáltnak indul, és tök más lesz belőle. Hanem nemrég egy többéves cikkre bukkantam, amiben egy bekezdés-részlet szöget ütött a fejembe, és azóta ezen agyalok. Szeretném megkérdezni róla a véleményedet, ha nem bánod. "„Az egyik tanítványom azt hitte magáról, hogy buta, pedig három nyelvet sajátított el anyanyelvi szinten – meséli Bebesi-Horváth Kata beszédtréner. – Nagyon lassú, vontatott volt a mondatfűzése. Kiderült, hogy az édesapja folyamatosan azt hangoztatta, ő az úr a családban, csak az a jó, amit ő mond. A lány ezért kizárólag olyankor mert megszólalni, amikor muszáj volt, és akkor is nagy szüneteket tartva, nehogy valami badarság hagyja el a száját." (forrás: http://www.nlcafe.hu/eletmod/cikk/arulkodo-beszed/) Szerinted a fenti cikkben említett "valamilyen feldolgozatlan trauma", a "túlságosan nagy elvárásokat támasztó családi környezet" és az "ő az úr a családban, csak az a jó, amit ő mond", szóval ezek hogy úgy mondjam "okozhatnak" introvertáltságot egy extrovertáltnak indult gyereknél? A cikk olvasása óta próbálok keresni egy introvertáltat, hogy megkérdezhessem tőle, hogy amennyire vissza tud emlékezni, illetve a későbbi családi tapasztalatai alapján meg tudja-e állapítani, arra a következtetésre tud-e jutni, hogy vele is hasonlóak történtek, amik esetleg lehetnek okai az introvertáltságának? Megkérdezhetném Tőled, hogy Te tapasztaltál-e bármi hasonlót az életedben? Nem kell hogy konkrétumokat mondj, nem is tartozik rám. Próbáltam olyan fórumot keresni, ahol kimondottan introvertáltak fordulnak elő, de azokhoz nagyon régen nem szóltak már hozzá. Ezért vettem a bátorságot, hogy Téged, mint introvertáltat megkérdezzelek. Remélem, nem haragszol érte. Sokat segítenél, ha akár csak e-mail-ben kifejtenéd a meglátásodat. Ugye az e-mail-címet nemcsak kötelező megadni, hanem látod is majd? Nagyon köszönöm a gondolataid kifejtését előre is. Ági

baliskatus 2017.02.22. 05:24:28

Szia Ági, látom az e-mail címed, arra fogok válaszolni neked még ma délelőtt! Köszönöm az őszinteséged! nagy ölelés: Katus