ÍRD KI MAGADBÓL! - NE ESS PÁNIKBA!

ÍRD KI MAGADBÓL! - NE ESS PÁNIKBA!

2017. 04. 05.

pexels-photo-29608.jpg

Nem is nagyon tudok mit hozzáfűzni az íráshoz, mert az magáért beszél!
Nagy ölelés érte! Köszönöm, hogy megosztottad velünk!

 

Ne ess pánikba! – ugye mindenki hallotta már ezt a kifejezést.
Hiába, csodálatos a magyar nyelv, ilyenkor mindig elcsodálkozom. Mennyire hűen írja le mindazt a mélységet, amit egy pánik jelent… amire – szerencsére csak halványan – de még emlékszem…

Amiről azt mondták, örök társam lesz, nekem mégis sikerült – bár hosszú évek kellettek hozzá  - megszelidítenem …

Hogyan kezdődött?!

Ezt nem tudom megmondani… vajon vissza tudjuk keresni azt a pillanatot, amikor eltörik bennünk valami, vagy ez egy folyamat, amit észre sem veszünk, csak mikor már annyira rossz, hogy nem tudunk elmenni mellette?!

Középiskola vége. Készülődés az egyetemre, minden érdeklődés, elszántság és jövőkép nélkül, mert „amihez értek”, annak nincs keletje, nem pénzre váltható, és nem is tudom, melyik iskolában lehet olyat tanulni?! ... szóval innen nézve mindegy …

Aztán egy este hirtelen olyan félelem tört rám, amit nem tudtam meghatározni, csak azt éreztem, hogy húz valahova befelé, lefelé, s én eltűnök benne, mint egy fekete lyukban … beszélj hozzám! – kértem … mindegy, hogy mit, csak beszélj, tarts itt!!!

Aztán egy darabig „csönd”… és hónapok múlva jött egy következő, ám ezeket lehetett még félvállról venni, egészen addig a véradásig, ami után rosszul lettem, elájultam, nagy nehezen visszamentem a kollégiumba, de az étel és a víz sem maradt meg bennem napokig, a testem remegett, és haza kellett jönnöm, haza, a biztonságba, haza.
Fiatal szervezet, majd kiheveri”- mondta a háziorvos,

s tán a szervezet ki, de a lélek már nem bírta… Így kezdődött …

Ami ezután jött, azt soha nem felejtem el, pedig igazán tiszta emlékeim nincsenek róla. Az egyetemre visszamenni nem tudtam. Felültem a vonatra, de szűk volt a vagon, úgy éreztem bezártak, s nekem menekülnöm kell … haza …

Aztán már az utcára sem bírtam kimenni … minden elsötétült, én nem láttam, ha beszéltek hozzám, nem hallottam, csak arra tudtam koncentrálni, hogy ne essek össze újra … ételt nem bírtam el, az alvás elkerült, s én csak lebegtem két világ között a semmiben félelemben, és kapaszkodnom kellett, mert úgy éreztem, különben elszállok, mint egy héliumos lufi …

A gyógyszerek segítettek … aludni, enni … de megoldást nem hoztak, csak állandó fél ébrenlétet, jobb ötlet híján azokon éltem,

s közben úgy éreztem, ott a jel a homlokomon, hogy „nem vagyok normális”… Mondjuk nem is voltam sosem, s talán pont ez lehetett az egyik probléma, hogy megpróbáltam az lenni …

Bátran állíthatom, sikerült lepleznem magam. Hat év főiskola alatt senki nem vette észre az „állapotom”, s akinek beszéltem róla, ha a közelében felbukkant a „kór”, megkerestek tanácsért, ami valahol jó érzés volt, de szívesebben lettem volna mondjuk lovasoktató, mint pánikbetegség tanácsadó saját tapasztalatból …

Az emberek azt hiszik, ez egy betegség … én is azt hittem …

Meg is magyarázták, szerotoninhiány, ha jól emlékszem … szimpla kémia …
Van, aki azt a vonalat képviseli, hogy egyszerűen akarat kérdése az egész …”ne figyelj rá oda”, hallottam párszor eme jó tanácsot, de nem segített …

Mert ha egy trágyadomb közepén ülsz, amit rendszeresen feltöltenek friss szarral, nem igaz, hogy figyelmen kívül tudod hagyni a szagot.

És én haragudtam! Az „önjelölt pszichológusokra”, a világra, amiért félelmetes, másokra, akik gyógyszer nélkül éltek, de leginkább magamra, mert elhittem, hogy velem valami baj van.

Pánik.

Azt hiszem, minden ember megéli ezt az érzést legalább egyszer. Ám mikor ez egy állandósult állapottá válik, az komolyan megterhelő fizikailag és lelkileg is.

Félelemben élni.

Miközben magad sem érted, mitől félsz, elmagyarázni nem tudod, és minél kétségbeesettebben el akarod űzni a félelmed, az annál jobban elhatalmasodik rajtad. Az övé leszel, körbefon, magába zár, kirekeszt az életből.

Voltam sok szakembernél. Kaptam jobbnál jobb tanácsokat. Akartam „meggyógyulni”, és mások is akarták, de igazából mindenkinek nyűg lettem egy idő után vele nem tudlak tovább szeretni”, mondta első nagy szerelmem, s mit tehettem?!  … végülis én sem magamat, akkor hogy várhatnám el tőle?! ... és ebből megtanultam, ’így’ nem vagyok szerethető, hát elbújtam, elzárkóztam, cinizmussal takaróztam, egyfajta megközelíthetetlenséggel, mely védelmem szolgálta.

Számomra csoda volt, hogy megkérték a kezem.

Emlékszem, napokig hajtogattam „menyasszony vagyok”… s kérdeztem: „engem, Te tényleg engem akarsz elvenni?!”… annyira hihetetlen volt … S az egyik legnagyobb ajándék az életemben, hogy így sikerült a várandósságot megélnem, a végén gyógyszerelvonással, pánikrohamokkal, s ugyan gyermekem első pár hónapjára nagyon nem emlékszem, mert újra tömtek gyógyszerekkel, de akkor már csak a mellékhatások jöttek elő,

Ő ott volt mellettem a maga természetességével, s én megtapasztalhattam, van ilyen. Engem ’így’ is lehet szeretni.

Azt hiszem, ez volt a kezdet. Aztán meg a gyerek … óriási motiváció és egyben erő is, hát elkezdtem keresni, és megtaláltam. 3 év. Ezidő alatt megjártam a belső poklot. Talán voltam odaát is, és igazán nem tudom, mi hozta a megváltást, csak azt, hogy sikerült.

Ahogy a függők mondják, két éve tiszta vagyok. Szinte teljesen tünetmentes.

Éppoly lassan és észrevétlenül távozott életemből, ahogy jött. Nem hiszem, hogy van rá recept. Írhatnék nagy szavakat: elfogadás, megbocsájtás, bűntudat elengedése, félelmekkel való szembenézés, tanuld meg szeretni magad … persze, ez így mind, együtt, mégis, talán a legjobban az öreg varázslónő szavaival tudnám megfogalmazni:

„a sors változó, nézz magadba, a szeretetet sződd szavakba”

(F)élni…

Mekkora különbség egyetlen betű.
Mégis milyen nehéz és hosszú az út egyikből a másikba.
Olvastam csodás gyógyulásokról, és hiszem, van ilyen.
Aki hisz, üdvözül!
Az enyém hosszú volt és keserves, hitetlen hívő vagyok.

2017. 04. 05. Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://baliskatus.blog.hu/api/trackback/id/tr1112703427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.