Út a könnyedség felé - Hogyan fogyjak le végre jól?

Út a könnyedség felé - Hogyan fogyjak le végre jól?

2017. 04. 18.

17976694_1317155588350528_707800915_o.jpg

Szeretnék Nektek elmesélni egy számomra óriási dolgot. S bár jobban szeretek úgy írni egy problémámról, hogy már átlátom annak működését, ma mégis úgy érzem, hogy már a folyamat elején be kell, hogy avassalak Benneteket.

Ez nem azért van, mert kényszeresen meg akarok osztani mindenkivel mindent, hanem egyszerűen azért van, mert azt hiszem, gondolom és tapasztalom, hogy a szarságaimmal nem vagyok egyedül.
És mindig arra a valakire gondolok írás közben, aki majd elolvassa ezeket a sorokat és elsírja magát, mert azt érzi, végre nincs egyedül ő sem a problémájával, mert van rajta kívül még valaki, aki ugyanezzel küzd.

 

Azért avatlak be már most ebbe a számomra végtelenül nehéz és intim témában, mert szeretném, ha segítenénk egymásnak. Mert szentül hiszem, hogy máshogy nincs nagyon értelme az életnek.

Azt hiszem, gondolom és vallom szentül, hogy az emberi életnek csak akkor van igazán értelme, ha azzal mások életét is szolgáljuk, jobbá, értékesebbé tesszük.

Hiszem, hogy ha valakinek több van, mint amennyire szüksége van, annak kötelessége adni belőle a kevésbé szerencséseknek. Én legalább is nagyon igyekszem így élni az életem.

Sose felejtem el annak a hajléktalan Úrnak az arcát, akinek decemberben adtam 10.000 Forintot ... csak mert, neki nem volt, nekem pedig igen. 

És nem csak az anyagi javakban kell a harmóniára törekedni.

Szemes Nóri, személyi stylist tavalyi képzése nagy hatást gyakorolt rám és ennek a legfőbb oka Nóri személyisége volt.

Sok bölcs dolgot mondott és sok öltözködési tippet adott, mégis volt egy gondolata, ami nagyon mélyre ment és nyomott hagyott.

A hajfestésről és a hajszínek változtatásáról beszélgettünk - mert bizony ennek is van filozófiája - és megállapítottuk, hogy annyira nem szerencsés a természetes, alap hajszíntől eltérő hajszínt választani, mert  A TERMÉSZET A HARMÓNIÁRA TÖREKSZIK és tökéletesen tudja, hogy miért olyan hajszín kell neked, amilyened éppen megadatott.

Minden és mindenki a harmóniára törekszik.
Így én is. Igyekszem a legharmónikusabb önmagammá válni.

Teljesen egyetértek azzal, hogy az önfejlesztésnek sosincs vége.

Emlékszem, amikor 2015. októberében leültem a pszichiáternél a kanapéra még teljesen más - szintű - problémákkal küzdöttem, mint most.

onions-2158650_1280.jpg

Valahogy olyan ez, mint ahogy azt korunk egy nagy filozófusa Shrek megmondta: tudjátok, a hagyma :)

Fantasztikus hasonlat.
A pszichiáternél a hagyma külső részét hagytam ott. De így, hogy eltűnt az a problémahalmaz, felszínre került a következő réteg. Hogy mennyi réteg van, azt nem tudom. Ha engem kérdeztek, akkor végtelen sok.
Persze addig, amíg a külső rétegen található problémádat nem hámoztad le, addig nem juthatsz tovább a belsőbb rétegek felé. Van aki egy egész életet tölt a hagyma külső rétegén, de sosem jut beljebb és még csak nem is fogalmazódik meg benne, hogy talán kicsit lejjebb kellene ásni. Neki még biztos lesz itt dolga a Földön párszor ...

És pontosan ezért, legyünk mindig tisztelettel másokkal szemben, mert mindig, mindenki a számára legdurvább réteggel küzd. Attól függően, hogy kinek milyen a lelke, hogy hol tart az útján ...

Olyan ez, mint egy izgalmas számítógépes játék, ahol a főnyeremény a saját magaddal való őszinte harmónia megélése.
Közben persze elveszítesz pár életet és újra kell kezdened egy-egy szintet, de amíg nem értél be a célba, nem fogod abbahagyni.

Most egy újabb réteghez érkeztem.

Talán a külső kettőt -hármat-négyet már megoldottam és most jön egy újabb durva adag. Nekem most ez a legnehezebb és megoldhatatlannak tűnik (de megjegyzem az előző kettő is megoldhatatlannak tűnt - amíg nem oldottam meg ;) :) )

belly-2354_1280.jpg

 

Felnőtt életem során a 65 és a 97 kiló között már minden voltam.

Sokszor volt már, hogy elhíztam és sokszor volt már, hogy lefogytam. Most épp az elhízott fázisban vagyok.

És ez az egész NEM A KILÓKRÓL SZÓL! Nem az érdekel, hogy hány kilót mutat a mérleg, ezt hangsúlyoznám.

De mindenki, ha a szívére teszi a kezét, tudja és érzi magán, hogy mikor cipel már akkora testet és olyan túlsúlyt, ami nem esik már jól neki, ami már útban van, amit már nehéz cipelni és akadályozza a hétköznapi életet.
Van aki 55 kilósan is nehéznek érzi magát és azzal a maradék pár kilóval küzd, van aki 100 kilósan is egyensúlyban van önmagával. Embere válogatja.

Én most egy olyan súlyhoz érkeztem, ahol már nem érzem jól magam, mert azt érzem, hogy túl nehéz vagyok. Túl nagy súlyt cipelek.

Mielőtt azonban századszorra is belevágtam volna egy diétába, meg akartam érteni, hogy miért ingadozik ennyire nagy amplitudóval a súlyom.

Van aki számára ez csak annyi, hogy "bakker, egyél kevesebbet, menj minden nap futni, aztán kész. Mit kell ezen rinyálni?".
Aláírom, ez IS a megoldás része. De tudom, hogy ez nálam nem erről szól.
Nem itt kell kezdenem a testsúlyommal kapcsolatos problémáim megoldását, de TÉNY, hogy ez IS a megoldás része.

3 éve jóval vékonyabb voltam, mint most.
7 km-t le tudtam futni és jól éreztem magam.
Aztán valamiért most megint nagy lettem és már 4 km-t sem tudok lefutni.

Ez már többször megesett az életemben.

Éreztem, hogy van itt valamiféle minta a háttérben, de akárhányszor ezen hangosan gondolkodtam egyedül, csak annyit tudtam mondani, hogy NEM TUDOM.

Elkezdtem idén januárban felírni egy alkalmazásba, hogy pontosan mit és mennyit eszek. Már az első hetekben feltűnt a látott eredmények alapján, hogy túletetem magam. Többet eszek, mint amennyire szükségem van.
Bár ez nem volt akkora meglepetés, hiszen nyilván a feleslegből lesz a felesleg.

Majd rájöttem, hogy egész nap szépen tudatosan tudom tartani az étkezéseket, normális a kalóriabevitelem és teljesen egészséges, glutén-, laktóz- és cukormentes ételeket fogyasztok.
De otthon este néha rámjön valami és akkor egyszercsak enni kezdek. Néha csak apróságokat, néha nagyobb dolgokat, néha csak nasit, néha semmit.

Nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy mi történik.

Képzeld el ezt:

Egy tanult, intelligens, értelmes 35 éves nő, amint otthon este majszolgat egy tál popcornt a vacsora után és a fejében csak az a kérdés ismétlődik, hogy

"ezt most miért eszem meg?" "ezt most miért eszem meg?" "ezt most miért eszem meg?" ...

a válasz a fejemben zajló monológra mindig ugyanaz volt: NEM TUDOM.

Szóval három hónap alatt észrevettem egy sémát, egy sablont, egy mintát, amivel úgy éreztem, hogy már lehetne mit kezdeni.

Tudtam, hogy nem edzőre van szükségem, nem táplálkozási tanácsadóra vagy dietetikusra.

Olyan segítségre volt szükségem, aki megérteti velem ezt a mintát, segít megfejteni, hogy mindez miért történik velem, segít rájönnöm a sok "NEM TUDOM" megválaszolására.

Egy coach segítségét kértem.

Kértem, hogy mielőtt megint belevetem magam egy diétába, hogy aztán egy év múlva megint ugyanúgy visszahízzak (illetve egy kicsit többet is, mint amennyiről indultam), segítsen nekem megérteni, hogy mi történik ...

Fura, hogy néha az élet szinte odaadja neked azokat az embereket, akikre épp szükséged van. Én is megkaptam ezt az embert az élettől és el mertem neki mondani a problémámat, ő pedig segítő szándékáról biztosított. KÖSZÖNÖM NEKED!

Semmi "extra" nem történt a coachingolások alatt, mint beszélgetés.
Legalább is az én szemszögemből.
A coach kérdezett, én válaszoltam.

Az első alkalommal csak úgy záporoztak a nemtudom-ok.
És higgyétek el, tényleg nem tudtam.

Okos embernek gondolom magam, de egyszerűen képtelen voltam megválaszolni a kérdéseket.

Mit érzel, ha eszel? Hogy lehet, hogy a munkahelyeden nem eszel feleslegesen? Volt-e már máskor is ilyen az életedben? Akkor mi volt az oka, hogy ennyit ettél? Látsz valami összefüggést? Mit jelent számodra az evés?

...

Nem tudom. Nem tudom. Nem tudom. Nem tudom. Nem tudom. Nem tudom.

Beszélgettünk tovább. Megírtam szorgalmasan a házi feladataimat, aztán a legutóbbi alkalommal valami történt. Valamit megértettem.

Képes voltam rájönni, hogy miért, mikor és milyen körülmények miatt eszem többet, mint kellene.

Alapvetően, ha valaki nagyobb testtel rendelkezik, mint az szükséges lenne, akkor vagy valamiért nagyobb térre, helyre van szüksége a világból, vagy nem tud megemészteni bizonyos dolgokat, vagy védelmi zónát alakít ki magának, hogy védje a lelkét, a szívét, hogy megakadályozza, hogy bántsák.

Nálam azonban valami másról van szól.

Nekem a vállalt terhek súlya járul hozzá a túlsúlyom örökös megtartásához ill. annak visszatéréséhez.

Milyen szép is a magyar nyelv: TÚL SOK TERHET CIPELEK - szoktam mondogatni ... és ez igaz mind a vállalt feladataimra, mind pedig a testemre. TÚL SOKAT CIPELEK.

Régebben hajlamos voltam az egész világ terhét a vállamra venni, mindenkinek segíteni akartam, azt akartam (!), hogy mindenki legyen kedves a másikkal.

Megtanultam azóta, hogy segíteni csak azon lehet, aki azt szeretné is és megértettem, hogy nem a világ megváltása az elsődleges ittlétem oka, hanem, hogy saját magamat megváltsam. És azóta is ezen dolgozom.

Most már csak a hozzám közelállók terheit vagyok hajlamos magamra venni, de ezen a berögződésemen is változtatnom kell, mert akarva-akaratlan is folyton kimondanom:

ENNYI TERHET ÉN MÁR NEM BÍROK CIPELNI.

És ez igaz, mind a vállalt feladataimra, mind pedig a testemre.

Emellett rá kellett ébrednem arra is, hogy magammal sokszor nagyon csúnyán bánok, míg másokkal sokkal jobban.
Nem vagyok kedves magammal, se megbocsájtó, se elnéző, se előzékeny, se segítőkész, se figyelmes, se kedves.

Abba szeretném azt hagyni, hogy másokat a saját szükségleteim és igényeim elé helyezzek.

Meg kell találnom azt a harmóniát, amiben még segíteni tudok másoknak, de én magam közben nem sérülök.

17976653_1317155871683833_1250011173_o

És el kell kezdenem szeretni magamat. A testemet. Amivel eddig csúnyán bántam. Amire nem figyeltem, pedig, hogy jelzett már hosszú - hosszú évek óta. Szólt, hogy "Katus, bakkerom, nem bírunk ennyit, nem vagyunk hozzá elég erősek".

De én nem hallgattam rá és csak vállaltam a terheket és vállaltam és vállaltam és vállaltam ...

Szegény testemnek nem volt más választása, mint alkalmazkodni a túlvállaláshoz, a feladatokhoz, a túlzó terhekhez.

Hozzánőtt a feladathoz.

Nagyon mélyről jöttek tegnap ezek a felismerések végtelen zokogás és összeomlás közepette.
Tudod, amikor úgy bőgsz, hogy remegsz és embriópózban vergődsz a kanapén. Na ilyen mélyről jött ez. És ennyire fájt. Úgy éreztem meghalok belül. Úgy éreztem, majdnem belehalok.

Aztán kimentem a mezőre pittypangokból koszorút fonni, mert éreztem, hogy valami KÖNNYEDRE vágyom.
Valamire, amit a gyermeki énem akart, ami a KisKatusnak fontos.
Valami egyszerűre. Valam KÖNNYŰRE.

KÖNNYEDSÉGre vágyom.
T
estileg és lelkileg is.

És tudom, hogy ha megértem egy rosszul működő mechanizmusomat, akkor azon tudok változtatni és nem úgy megyek bele ismét egy diétába, hogy már az elején attól félek, hogy mikor mennyit hízok majd vissza két év múlva; hanem tudom, hogy min és miért kell változtatnom ahhoz, hogy az igényelt változás maradandó lehessen.

Higgyétek el, nem mindegy, hogy mi motivál minket - jelen esetben most - a fogyásra.

Ha másoknak akarsz tetszeni, ha azt hiszed, hogy egy mások által szebbnek gondolt testtel több önbizalmad lesz, ha azt gondolod, hogy értékesebb leszek a kockahasadtól - hát tévedsz.

Az egészséges és harmonikus élethez elengedhetetlen a test fittsége és frissessége. De nem itt kezdődik a folyamat.

A folyamat az önismeretre, a jobb önmagaddá válásra való erős igényünkkel kezdődik és azzal, hogy NE FÉLJÜNK segítséget kérni, kérdezni, beszélni a problémáról.
És ne féljünk attól, hogy fájni fog.
Mert fájni fog. A változás fájdalommal jár.

Aztán meg csodálatos lesz, mert tudod, hogy eltűnt még egy hagymakarika.

Hiszem, hogy most jó úton járok
egy KÖNNYEDEBB ÉLET felé
és ennek elérésére most
az ÉN KÖVETKEZŐ HAGYMAKARIKÁM!

***

KÖNYVAJÁNLÓ a témában:
Lisa Bourbeau: AZ ÖT SÉRÜLÉS

2017. 04. 18. Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://baliskatus.blog.hu/api/trackback/id/tr8612703439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sarolta Zobor 2017.04.21. 08:47:02

Érdekes, én is pont itt tartok.