Miért csak egy tragédia után vesszük észre, mi számít igazán?

Miért csak egy tragédia után vesszük észre, mi számít igazán?

2018. 02. 15.

ornella-binni-148189.jpg

 

EMLÉKEZTETŐÜL:

Eleve nehéz rájönni, hogy mi is számít igazán ... túlságosan individuális a kérdésre adható válasz.

Van akinek tényleg csak a pénz számít. Van, akinek egy menő autó. Van, akinek a hatalom vagy akár az információ birtoklása. Van, akinek a jótékonykodás. Van, akinek az iskolázottság. Van, akinek egy pohár tiszta víz és némi élelem számít, vagy egy második esély.

Vannak, akik csak puccos éttermekben érzik jól magukat, van, aki csak akkor, ha saját maga főz. Van, akinek az számítana igazán, ha lenne egyáltalán konyhája, hogy főzhessen a gyerekeire, másnak meg tízezer forint többet ér, mint egyeseknek kétmillió ...

Vannak, akiknek a család áll mindenek felett. Van, aki az utazás öröme miatt szeret élni igazán. Vannak, akik új dolgok megismerésétől érzik magukat elevennek, megint mások pedig szeretnek a saját kis világukba merülni és olvasni egy jót.

Mindenkinek más-más a fontossági sorrendje ... aztán történik valami ...

...

Kirabolnak. Elválsz. Kirúgnak. Megvernek. Autóbalesetet szenvedsz. Meghal a társad. Éhezel. Fázol. Elveszíted a szüleidet, a testvéredet. Rettegni kezdesz. Egyedül maradsz. Rászoksz a piára ...

Isten se tudja, hogy mit rejtenek még az egyes emberi sorsok ...

Nem tudod mi lesz veled és hogy ezt az egészet hogyan tudod egyáltalán túlélni ... aztán túléled.

És ha akarod, ha nem; ha kérted, ha nem - megváltozol.

Megváltozik az egész kibaszott életed!

Közhely persze, de ennek ellenére, LÉGYSZI, gondolkodjunk el azon kicsit, hogy a veszteség az élet szerves része. Elkerülni lehetetlen.

A veszteség jöhet nagyon hirtelen és lehet egy nagyon fájdalmas folyamat vége is. Fene se tudja melyik a "jobb" verzió, de az eremény szemszögéből teljesen mindegy.

A veszteséget elszenvedtük.

Nem tudjuk megváltoztatni.
Nem tudunk tenni elleni.
Nem tudjuk visszacsinálni.
Tehetetlenek vagyunk és szenvedünk.
Szenvedünk a hiánytól, a visszafordíthatatlanságtól, a "soha-vissza-nem-térő"-től.

Minden veszteség egy gyászfolyamatot indít el bennünk, melynek meg vannak a maga fázisai, és meg van a maga ideje. Tart ameddig tart. Soha ne sürgesd magad. Van, aki két nap után rendben van, van aki már sosem jön rendbe igazán.
Csak arra figyelj, hogy ne ragadj bele örökké a gyászodban, mert azzal saját magadtól is elveszed az életet. Ha nem bírsz egyedül a teherrel - akármiért is nehezedett ez most éppen rád - akkor kérj segítséget!

Tudod, nem kell mindennel egyedül megbírkóznod!

A veszteségek, a tragédiák után valami mindig megváltozik bennünk.

Szépen lassan, felpillantva a tragédiánk mélyéről, elkezdünk meglátni olyan dolgokat is, amiket eddig nem. Megtanuljuk értékelni azokat a dolgokat, amiket eddig egyértelműnek vettünk. Eszünkbe jut megnézni a napfelkeltét. És tényleg megnézzük.
Megbecsülünk és elismerünk.

Talán ilyen az emberi természet és ez megváltoztathatatlan, most mégis teszek egy apró kísérletet, hogy velem együtt legyünk úgy páran, hogy megtanuljuk értékelni az életet magát. 

Az életet magát, csak azért mert van!
Mindaddig amíg még van.

Megtanuljuk meglátni az apróságokat, a csodákat.
A hétköznapok szürkeségében rejlő meghittséget.
A veszekedések szépségét.
A mosolyokban rejlő huncutságot.
A bosszankodás örömét.
A kellemetlenségek erejét.
A boldogság fájdalmát.

Egyszerűen mindent.
Az életet magát.
Úgy ahogy van.
Azért, amiért van.
Mindaddig amíg van.

Nem mindenki éli túl a mai napot, ezért nem szabad elfelejtenünk hálásnak lenni a nap végén, ha mi túléltük.

Nem mindenki ölelheti meg ma a gyerekét, ezért ha ma megteheted, légy hálás érte.
Nem mindenki alhat ma fűtött lakásban, puha ágyneműben, ezért ha te megteheted, légy hálás érte.
Nem mindenki bújhat hozzá ma a párjához, de ha te igen, akkor ezért légy hálás.
Nem mindenki evett ma, de ha te igen, akkor légy érte hálás.
Nem mindenki mosolygott ma, de ha te találtál okot a mosolyra, akkor légy hálás érte.
Nem mindenki tudott ma dolgozni menni, de ha te igen, akkor ezért is légy hálás.

Mindenért. Amid van és amid még lehet. Légy hálás a benned rejlő lehetőségekért, a szeretetért. Légy hálás azokért, akiket ismerhettél, akikhez hozzábújhattál, akiket ölelhettél, akiknek segíthettél.

Légy hálás és segíts másoknak, akiknek nem lehet meg az a sok jó, ami neked megvan!
Ennél nagyobb dolgot nem is nagyon tehetsz!
Szerintem.

Sokáig nagyon naívan azt hittem, hogy egy ember meg tudja változtatni az egész világot.
Egy ember majd jobbá (!) teszi.

Már nem ebben hiszek. Hanem abban hiszek, hogy egy személy saját magát és saját magán keresztül a körülötte lévők életét tudja jobbá tenni.

És ehhez mindenkinek bőven van elég hatalma és lehetősége.
Mindenki jobb emberré válhat. Mindenki tehet azért, hogy jobban megbecsülje a saját és mások életét.
Ehhez nem kell a világ urának lenni.
Ehhez elég, ha önmagad vagy.

 

Ne várj egy tragédiára, hogy végre meglásd, mi számít igazán ...

 

S, hogy közben milyen autód van és milyen márkája van a táskádnak ... az pont rohadtul mindegy!

 

 

2018. 02. 15. Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://baliskatus.blog.hu/api/trackback/id/tr7613664720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Első mohikán 2018.02.16. 07:11:20

Egyetlen ember nem tudja jobbá tenni a világot, de rosszabbá annál inkább.

mutoradep 2018.02.16. 12:23:57

fontos dolognak tartom:Jobb a jó hírnév a jó olajnál, és a halál napja a születés napjánál. 2 Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mint olyanba, ahol ünnepelnek, mivel így végzi minden ember. Szívlelje meg ezt, aki él!

Billy Hill 2018.02.17. 09:41:28

@mutoradep: Nem elég búval-áldott még e nép, tegyünk rá lapátokkal!