Az élet szeretete nem a folytonos boldogság

Az élet szeretete nem a folytonos boldogság

2019. 01. 28.

fb651c0b-4456-4ef2-8de6-18448366e372.jpeg

Akárkit is kérdezel arról, hogy mire vágyik igazán, folyton mindenki azt mondja, hogy:

Én csak boldog szeretnék lenni!

Jó coachként mindig kapva kapok az alkalmon, hogy tovább vigyem ezt a boldogság iránti vágyat és mindig megkérdezem:

És téged mi tesz boldoggá?!

Néma hallgatások után a leggyakoribb válasz erre a kérdésre az, hogy:

Hát nem is tudom ...

Ahogy egyszer Csernusnál hallottam: a "nemtudomok" mögött vannak az igazi válaszok.

De azért érthető az alapprobléma, ugye?

Ha én magam sem tudom, hogy mi a fene tesz boldoggá, akkor mégis mit is várok? Hogy mások boldoggá tegyenek? Mégis hogyan? Varázslattal? Gondolatolvasással?

Ott rontjuk el, hogy nem állunk meg megkérdezni saját magunktól, hogy mit is akarunk.
Véleményem szerint ez az egyik legnagyobb hiba, amit a saját életemmel szemben elkövethetek.

Ha nem fogalmazom meg magamnak, hogy mit vagy kit akarok, hogy mi a fontos számomra, hogyan szeretném magam érezni, hogy milyen értékeket keresek egy emberben vagy akár egy munkában, akkor csak sodródom az árral. No nem biztos, hogy ez rossz dolog, de ha azt sem tudom merre visz ez a sodródás, akkor vajon kinek az életét élem?

És ezzel a céltalan sodródással eltelnek hónapok, évek ... évtizedek. És egyszercsak rájössz, hogy basszus, eltelt tíz év, miért nem hallgattam magamra, miért nem hallgattam a saját megérzéseimre tíz évvel ezelőtt?
És amúgy miért is nem?

A nagy céltalanságban teljesen elveszíthetjük magunkat.

A cél persze csak egy dolog. Mert lehet nekem bármilyen célom, ha holnap az élet, a sors, az univerzum vagy Isten (kinek mi) úgy dönt, hogy más utat szán nekem, akkor ezt el kell tudnom fogadni.

De a célomat attól még tudnom kell.
Egy távlatibb célt, amit sok kis apró célra lebontva, szépen, apránként, lépésenként meg fogok tudni valósítani, akármit is sodorjon elém az élet.

 

Szerintem akkor van vége egy kapcsolatnak is, amikor nem tudod magad elképzelni a másikkal, amikor már nem marad közös cél, közös megvalósítandó.

Sokan csináljuk közülünk, hogy kitaláljuk, hogy mit szeretnénk, belevágunk és az első akadálynál jól bedobjuk a törölközőt.
Hogy miért?
Mert kudarc ért minket. Mert valaki elszidta az ötletünket mindenféle hülyeségnek. Mert kinevettek minket. Mert valami nem sikerült elsőre. ... Akármi.
És azt hisszük, hogy akkor ez nem a nekünk való cél és út.

Él bennünk egy olyan téves gondolat, hogy a nekünk való cél, a ránk váró út csupa-csupa boldogság, szivárványok, nyuszikák és vattacukrok.
Hát a lószart. Elmondom hogy van igazából.

 

Kitalálod, hogy mit akarsz.
Megjelenik előtted egy kép, egy érzés, egy remény, egy cél és azt mondod, hogy ezt akarom látni, érezni, érinteni.
Elkezded a kis életedet átalakítani.
Tovább állsz innen-onnan, lezársz helyzeteket vagy kilépsz belőlük, váltasz és változtatni kezdesz.
És ez fájni fog.

Mert a változás mindig fájdalommal jár!

A boldogságodat pedig majd megtalálod, ha túljutottál a nehezén.

És halló, emberek!
A boldogság nem egy állandó állapot! Ha valaki folyton csak boldog, ott valami nagyon nincs rendben.
A boldogság egy érzés, amikor a dolgok összejönnek, amikor érzed magadban az univerzumot. De mint minden az életben és a természetben, az érzéseink is harmóniára törekszenek. És nem az a harmónia, hogy folyton boldogok vagyunk.

Az a harmónia, amikor az élet szar dolgait is meg tudod élni és át tudod vészelni, amellett, hogy kiélvezed a boldog pillanatokat is.

 

Szóval ha eddig arra törekedtél, hogy majd jól boldog leszel, akkor segítek: így nem leszel az.

Tudnod kell, hogy téged mi vagy ki tesz boldoggá. Tudnod kell a miértjeidet, hogy igazán szeretni tudd az életet, úgy, ahogy jön. Úgy, ahogy kapod. Nem elég csak a boldog pillanatokat akarni. Tudni kell fogadni a nehezebb érzéseket is.

Régebben én kerültem a szomorúságot. Nem akartam, hogy bármilyen fájdalom érjen, mert féltem tőle. Négy év önismeret után végre rájöttem, hogy a szomorúság és a fájdalom az élettel jár. És ha folyton elbújok az esetlegesen fájdalmat okozó helyezetek elől, akkor a boldogságtól is elzárom magam. Elzárom magam a lehetőségektől, elzárom magam az élettől.

Mostanában tanulom, hogyan szeressem jól az életet, a saját életemet, mindazzal együtt, ami nekem jutott. Az én batyumban is jó sok minden van: traumák, gyász, depresszió, szorongások ... de nincs ember batyu nélkül, úgyhogy erre nem ér fogni, hogy miért nem merünk elkezdeni élni.

Nekem a terápia segített, a sok-sok olvasás, az önismereti csoportok, a családállítás. Mindből nagyon sokat tanultam a múltamról, a jelenemről, az elakadásaimról, a haragomról és a szomorúságomról.

Már tudom mi tesz boldoggá, de ha épp nem látom magam előtt, akkor leülök magammal vagy egy segítővel és beszélni kezdek.

És a sok beszédből, az esetleges visszajelzésekből egyszer csak meghallod a saját hangod és tudni fogod, mire van igazán szükséged.

HAJRÁ MINDENKINEK. BESZÉLGESSÜNK!

2019. 01. 28. Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://baliskatus.blog.hu/api/trackback/id/tr2714594160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.